Gyorsmenü

Szakfordító szakmai nap

A GTK Társadalomtudományi és Tanárképző Intézete 2015. január 22én tartotta immár hagyományosnak mondható szakfordító szakmai napját. A szakmai napot a kar dékánja dr. Káposzta József nyitotta meg, majd dr. Villányi József, az EU Fordítási Főigazgatósága magyar nyelvű csoportjának vezetője üdvözölte a résztvevőket. Dr. Villányi József kiemelte, hogy Magyarországon pozitív példának tekinthető ez a rendezvény, mivel nemcsak a hazai szakfordítóképzők és a fordítóirodák képviseltetik magukat, de az Európai Unió is, ami egy EU-tagország esetében szép gesztus.

A délelőtti program témája A terminológia innovatív oktatása a szakfordítóképzésben volt. Az első előadó, dr. Veresné dr. Valentinyi Klára, a szakmai napok előadásait összefoglaló Szaknyelv és Szakfordítás folyóirat eddig megjelent 12 kötetének cikkeit ismertette a terminológia oktatására fókuszálva. Dr. Fischer Márta, a Budapesti Műszaki Egyetem docense, szintén a terminológiaoktatásáról beszélt, előadásának címe Terminológiaoktatás – mit, mennyit, hogyan? Ezután következett dr. Villányi József (EU Fordítási Főigazgatóság) lebilincselő előadása az uniós joganyag fordításáról, majd a diakrón szakszókincsvizsgálat elméleti és gyakorlati kérdéseit taglalta  dr. Mészáros Ágnes, főiskolai docens (BGF  Gazdálkodási Kar).

A délután folyamán a fordítóirodáké volt a szó: a délutáni program címe Terminológiamenedzsment a cégek és fordítóirodák gyakorlatában. Először Faludi Andrea (LEG Zrt.) beszélt a fordítástámogató könyvtári adatbázisokról, majd  Demeczky Jenő, az IBM Magyarország Kft. terminológusa mutatta be a terminológia-munka szervezését az IBM-nél. A kerekasztal-beszélgetés a legnagyobb magyarországi multiancionális cégek képviselőinek részvételével zajlott. A panelisták a következő személyek voltak: dr. Papp Eszter (LEG Lokalizációs és Fordítóiroda Zrt.), Csőkör Ildikó (AUDI Akademie Hungaria Kft.), Vági-Benyó Adrienn (BOSCH Magyarország), dr. Kis Balázs (Kilgray Fordítástechnológiai Kft.), Turcsán László (Mercedes-Benz Hungária Kft.). Dr. Heltai Pál összefoglaló zárszavában méltatta a rendezvényt, amely nemcsak módszertani segítséget nyújtott a szakfordítóképző intézmények számára a terminológia oktatásában, de betekinthettünk a magyarországi multinacionális cégek szakfordító gyakorlatába is. A délután rámutatott arra, hogy fontos a szakma és az oktatás párbeszéde, hiszen a fejlődés egyik útja az, ha egymástól tanul az „akadémia (értsd. felsőoktatás)” és a „gyakorlat (értsd. multik)”.

Kategóriák:
Szakfordító szakmai nap
Szakfordító szakmai nap
Szakfordító szakmai nap
Szakfordító szakmai nap
Szakfordító szakmai nap
Szakfordító szakmai nap