Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 05.

A képzés teljes neve:

Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak

A képzés célja:

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a legfontosabb nemzetközi politikai, gazdasági, jogi, valamint európai uniós ismereteik birtokában a protokoll minden szakterületének előírásait ismerve képesek feladatkörükben elősegíteni intézményük nemzetközi kapcsolatait mind az állami mind a versenyszférában. Gyakorlati tudás birtokában álló szakmai utánpótlást jelentenek az egyes szaktárcák a helyi önkormányzatok, háttérintézmények, nemzetközi szervezetek, intézmények protokoll és nemzetközi osztályai, valamint a multinacionális cégek számára is.

A képzés a Nemzetközi Protokoll Szakemberek szervezete (NPRSZ) stratégiai együttműködésével, az (NPRSZ) által javasolt gyakorló szakemberek, oktatók közreműködésével kerül megvalósításra.

Információk a képzésről

Képzés helyszínei: SZIE Képzési Helyek: Gödöllő, Budapest,
Képzés nyelve: magyar
Képzési idő: 2 félév
Munkarend: levelező
Képzés kezdete: 2021. szeptember 18.  
Képzés gyakorisága: hetente szombati napokon, félévenként 8-10 hétvége
Finanszírozási forma: önköltséges
Önköltség: 250 000 Ft/félév
Minimális induló létszám: 20 fő
Maximális létszám: 35 fő

Részvétel feltétele:

A képzésben bármely képzési területen szerzett alapfokozattal (BA, BSC), mester fokozattal (MA) valamint főiskolai /egyetemi végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve:

Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak

A hallgatók a szakdolgozat sikeres elkészítése és záróvizsga keretében történő megvédése után oklevelet kapnak.

Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség megnevezése:

Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere

Jelentkezés

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 05.

A jelentkezés formája:

Az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon (Letölthető a lap alján a csatolmányok közül)

A kitöltött és aláírt jelentkezési lapot, valamint a csatolt dokumentumokat kérjük, szíveskedjék a következő címre postai, vagy beszkennelve elektronikus úton eljuttatni hozzánk:   

SZIE 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.
E-mail: protokoll@szie.hu

Csatolandó dokumentumok:

  • az államilag elismert legmagasabb iskolai végzettséget igazoló oklevél másolata
  • a jelentkezési díj befizetését igazoló átutalási bizonylat
  • nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezők esetében annak másolata
    (Régebben diplomát szerzett jelentkezők nem feltétlenül rendelkeznek nyelvvizsga bizonyítvánnyal, ebben az esetben természetesen nem kell csatolni a másolatát, ettől függetlenül a jelentkezés érvényes lesz.)

Túljelentkezés esetén a felvételt nyert hallgatók köre a jelentkezések fenti címre történő megérkezésének sorrendjében kerül megállapításra.

Jelentkezés díja: 4000 Ft

Befizetés módja: A jelentkezési díjat a Szent István Egyetem Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00361525-00000000 bankszámlaszámára kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük beírni a jelentkező nevét, valamint a következő azonosítási számot:  33O110640

Elérhetőségeink:

Szent István Egyetem
Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1
Tel.: +36 28 522-000 /2060

E-mail: protokoll@szie.hu
Kapcsolattartó: Dr. Tóth Krisztina
Szakfelelős: Dr. Tóth Krisztina egyetemi docens

E-mail: Toth.Krisztina@szie.hu